pestszentimrei közösségi ház
2020.
A nagy ismeretlen művész, akit mindenki ismer, de senki sem igazán, arra vetemedik bemutatkozó kiállítása alkalmával, hogy önszántából feltérképezze elméjének eddig ismeretlen szegmenseit. Nem kis vállalkozás ez az útvesztőkkel teli produktivitást és tervezést jelentősen igénylő célirányozott kísérlet. Identitásszaggató mélységekbe bonyolódva várja a választ kérdéseire egyenesen a középkori kultúrából, amely tudvalevőleg már megoldotta régen azt, amelyre szeretett Jakabunk vállalkozik. Főszerepben agyának allegorikus alakjaival nem kevesebbet, mint saját erényeit és bűneit igyekszik a közönség elé tárni, mindezt erkölcsjobbító szándékkal egyenesen az élet színpadáról.
A Gipsz Jakab csoport első projektjéhez hat experimentális fotográfiával foglalkozó alkotó csatlakozott, hogy létrehozzon egy kiállítást. A végleges koncepció kidolgozásához a tagok elhatározták, hogy egy olyan módszert választanak, amely nem szokványos. Gipsz Jakab, mint fiktív identitás azért jött létre, hogy általa a közös ötletelési folyamat egy gondolattérképet és ebből egy érzelmi hálót hozzon létre. Fő erényeiből és bűneiből választottak a tagok egyet maguknak és egyénileg készítettek sorozatot.
Erkölcsök vagy bűnök:
A kiállítást megnyitotta: Drégely Imre
képek: Peszeki Tamara és varga lászló